2017. január 3., kedd

I. fejezet 1. rész. Váratlan vendégek

I. fejezet
1. rész.
Váratlan vendégek

Hideg, borongós nap virradt London városára. Esélyét sem lehetett látni annak, hogy kisüssön a nap. Kövér esőcseppek kopogtak azon a sorház ablakán is, ahol Tenebris Lockwood még az előző műszak fáradalmait próbálta kipihenni. Ezt azonban az sem az időjárás, sem pedig Mephisto, az uhu sem hagyta annyiban.
A lány fáradtan nyitotta ki szemeit, s mikor meglátta kedvenc baglyát az ablakban, izgalom töltötte el a szívét. Talán most, hosszú idő után levele érkezik barátjától. Belebújt köntösébe, majd az ablakhoz ment, hogy beengedje a kint ázó madarat.

Mephisto meglehetősen kövér, de annál gőgösebb bagoly volt. Ha Tenebris csak egy kicsit is megváratta, belecsípett a kezébe. Ahogy az ablak kitárult, az ázott küldönc sanda madárszemekkel nézett gazdája szemébe, majd sértődötten beugrált a szobába, alaposan összevizezve mindent. Ügyelt rá, hogy Bris aktái kapják a legtöbb esővizet, majd hogy nyomatékosítsa nem tetszését, még a kötelező csipkelődés sem maradt el.

– Mephisto, te kis dög! – emelte vérző ujját a szájához Bris – Undorítóan kövér vagy! Diétára foglak!
A bagoly kiterjesztette szárnyait, majd mérges huhogással jelezte a véleményét
– Én, ha neked lennék, nem vitatkoznék. Ha nagyon szeretnéd, bogárrá változtatlak, és beleraklak egy pókhálóba.
A madár nem volt elragadtatva az ötlettől, sőt, magától gazdájától sem. Letette a küldeményét a lány elé, majd sértődötten vonult be a kalitkájába.
– Ha rajtam múlna, ki sem engednélek, te baglyok disznója, te!
Tenebris felvette a küldeményeket az asztalról, csalódására azonban csak egy összetekert újság és egy apjának címzett levelet tartalmazott.
Bris maga elé vette az ázott újságot, majd olvasni kezdte azt

 "Gellert Grindelwaldot ismét Európában látták. Aurorjaink nem végeznek valami alapos munkát, ha még mindig szabadlábon van." Tenebris mérgesen dobta asztalára az újságot, ami Mephisto kalitkájának csapódott. A madár mérgesen huhogott, de a lánynak már nem volt kedve vitázni a tollassal. Felháborította a cikk, még hogy nem végeznek jó munkát? Hiszen nincs olyan Auror, aki közvetve, vagy közvetlenül nem Grindelwald elfogásán dolgozik. A lány rettentően mérges volt az újságírókra, és azokra, akik megkérdőjelezték a munkáját. Elvégre nem lehet akárki Auror. Ilyen gondolatokkal a fejében kezdett készülődni, hiszen hamarosan munkába kellett állnia. Kikukucskált a résnyire nyitva maradt ablakon, és szomorúan vette tudomásul, hogy aznap is esőben kell elindulnia. Tenebris ugyanis az a fajta boszorkány volt, aki szeret varázstalan eszközökkel munkába járni, legalább is elsétálni addig. Most azonban jobbnak látta, ha hoppanál.

A Mágiaügyi Minisztérium még most is elkápráztatta a lányt, és még mindig nem tudta elhinni, hogy bizony itt dolgozik. Hogy a sikeres R. A. V. A. SZ. vizsga és a három éves Auror képzés után, most itt tart.
Az Auror Parancsnokság a második emeleten helyezkedett el. Hosszú folyosók, elvarázsolt ablakok és hatalmas ajtók mellett, a folyosó végén lévő vastag tölgyfa ajtó mögött volt az iroda, ahol az Aurorok dolgoztak. Apró, szürke függönnyel elválasztott asztalok sorakoztak egymás mellett, nagy összevisszaságban. A mindig hangos, és nyüzsgő ügyosztály most azonban csendes volt, és kihalt. Egyedül  Tenebris üldögélt ügyeletben azon a napon. Mivel társait a Grindelwald ügyre állították, ő maradt az, aki a kisebb riasztásokhoz ment ki. Bár utálta az ügyeletet, most mégis örült neki.  Az utóbbi időben egyre gyakrabban gondolt régi barátjára, akit még iskolai éveiben látott utoljára. Az elmúlt hónapokban már baglyot sem kapott tőle, s hiába ír, a fiú nem válaszol. Göthe Salmandert elnyelte a föl.

­Tenebris unottan nyitogatta hatalmas, fiókos szekrényét, s néha, csak úgy tessék lássék kivett belőle egy dossziét, majd egy másikat rakott a helyére. Semmi kedve nem volt megint a Zsebkosz közbe menni, ahová a legtöbb aktája szólt. Vagy pláne nem a roxmortsi Szárnyas Vadkanba, amit bár Albus Dumbledore öccse, Aberforth nyitott, már most a simlis alakok gyülekezőhelye lett. Semmihez sem volt kedve, semmit sem akart csinálni, egyedül még mindig vérző ujjai éreztették vele, hogy él, és nem lett belőle infernus.
Episkey! – Szegezte saját ujjaira a pálcáját, s a bagoly csípte seb úgy eltűnt, mintha nem is lett volna.
Elvarázsolt írógépének összefüggéstelenül diktálta a jelentéseit, olyan jelentéktelen dolgokról, amikkel jobb esetben talán nem is foglalkoztak volna. Grindelwald szökése, egyáltalán a jelenléte felborította a rendet. Legszívesebben ő is a sötét mágus után nyomozott volna, de tudta, valakinek ezt a munkát is el kell végezni, még ha a legalantasabb is a világon.
Hiába próbálta elterelni gondolatait, a reggeli reménysugarak még mindig hatásuk alatt tartották a lányt. Barátjára gondolt, hogy vajon mi lehet vele, s mi lehet az oka annak, hogy hónapok óta nem hallott semmit felőle. Annyit tudott, hogy egy évvel ezelőtt még itt dolgozott, a Varázslény-felügyeleti Főosztályon, és hogy begyűjtő körútra indult. Persze, ez is nyugtalanította a lányt, de mindig eszébe jutottak barátja szavai: „Ha aggódsz, kétszer szenvedsz.” Kihúzta felső fiókját, s a réz színű mugli pénzérmét kivette belőle, majd tenyerébe rejtette azt. Fogalma sem volt, honnan származott, és hogy mennyit is ér, de neki mégis felbecsülhetetlen  volt.
Bármennyire ragadta is el a nosztalgia, vissza kellett térnie a valóságba. Az üres irodába, ahol egy minisztériumi bagoly éppen akkor ült az asztalára, csőrében sárgás pergamendarabot tartva. Értetlenül nézte a madarat, nem látta mikor is érkezett. Pár másodperc tétlenség után kivette a madár csőréből a pergament, tartva egy következő csípéstől. Ez a madár azonban nem volt csipkelődős kedvében, mert amin a lány kezébe került a pergamen, habozás nélkül tovább repült, némi ajándékot hagyva a lány asztalán.
– Nem értem, miért nem lehet valami más módon üzenni egymásnak – mérgelődött a lány a kupacot szemlélve.
Végül a kis meglepetés az asztalon maradt, Tenebrist jobban érdekelte az üzenet.
Nem tudta, hogy ki küldhette, de eléggé megrémítette az a két szó, amit leolvasott róla. „TE KÖVETKEZEL!”  A lány sokáig meredt a papírra, majd jobb híján a zsebébe gyűrte a levelet. Maga elé húzott egy aktát, és tanulmányozni kezdte azt.
Próbált a munkájára koncentrálni, s még örült is annak, hogy nem riasztották sehová. Fáradtan állt fel az íróasztala mögül, s azon morfondírozott, hogy ki írta a levelet, s mire célzott ezzel, mikor a hatalmas tölgyfa ajtó kitárult előtte, s maga a miniszter lépett be rajta, egy ismerős férfi társaságában. Tenebris nem tudta elképzelni, mit szeretne tőle a miniszter, ezért döbbenten lépett egyet hátra.
– Miniszter úr, Dumbledore professzor! Minek köszönhetem a látogatásukat?
A professzor alig láthatóan elmosolyodott,  Hector Fawley pedig megköszörülte a torkát, majd beszélni kezdett.
– Tenebris Lockwood. Hogy halad a Zsebkosz-közi fosztogatás ügyével? – kérdezte a falon lévő, Grindelwaldot ábrázoló körözési plakátot nézegetve. Tenebris nem tudta, hogy komolyan érdekli-e a minisztert ez a pitiáner ügy, vagy csak aurori méltóságát kívánja aláásni. Válaszolni akart, de már nem tudott, mivel Hector folytatta a mondandóját. – Mindegy is. Hiszen sokkal fontosabb ügy vár magára. A professzor kifejezetten kezeskedik önért, s személyes tanácsára bízom meg magát.
Tenebris a még mindig mosolygó professzorra nézett, s megpróbált rájönni arra, hogy miről is lehet szó. Bármilyen feladatot is kap, el kell fogadnia, hiszen maga a Mágiaügyi miniszter kéri rá.  Ismét szóra nyitotta volna a száját, hiába.
– A helyzet komolyságára való tekintettel, kérem, hogy haladéktalanul kezdje meg a nyomozást Goethius Salmander ellen. – A lány szíve majdnem kiugrott a helyéről barátja neve hallatán. Nem tudta, mibe keveredhetett, de a még mindig mosolygó professzor némiképp megnyugtatta őt.
– Goethius bármerre jár, felfordulást hagy maga után – szólalt meg a professzor, majd folytatta. – Muglik tucatjait kellett amneszteziálni. Így a miniszter úr és jómagam arra a döntésre jutottunk, hogy haza kell hoznunk őt. A többi minisztérium sincs elragadtatva Goethius munkásságától, így a jó kapcsolat megtartása érdekében ez a legkézenfekvőbb lépés.
– Ugye nem fog bajba kerülni? – kérdezte Bris, miközben megszorította a zsebében rejlő pénzérmét.
– Az attól függ, milyen gyorsan akad a nyomára. – Mondta komor hangon Hector, s Dumbledore sem mosolygott már sejtelmesen. Így a lány biztos lett abban, hogy nagyobb a baj, mint gondolta. – Utoljára Egyiptomban látták, ahogy egy Viharmadarat próbál ellopni a tulajdonosától. Megannyi mugli szemtanúja volt egy varázslénynek. A helyzet pedig az, hogy ha ez így megy tovább, azzal a varázsvilág teljes lelepleződését kockáztatjuk. Nem elég nekünk Grindelwald szökése, még egy bajkeverőt is kapunk a nyakunkba.
Grindelwald neve hallatán, Dumledore professzor arca elkomorult, mintha csak a fogát húznák. Tenebris nem tudta miért, de jobbnak látta nem is firtatni a dolgot.
– Holnap reggel indulok - mondta szerényen Bris, majd hozzá tette. – Theseus talán tud egyet, s mást az öccséről.
– Theseus is az egyik Aurorunk, ha ne tudná kisasszony! – horkant fel a minszter, majd hozzátette – Akit saját kérésére függesztettünk fel posztjáról bizonytalan időre, és…
Már nem tartják a kapcsolatot? – kérdezte a professzor megdöbbenve és ezzel félbeszakítva a miniszter kirohanását. Pedig nem úgy nézett ki, mint aki valóban meg van döbbenve, inkább csak hallani akarta a lány szájából is.
– Eddig, legalább havonta küldött egy baglyot, azonban az elmúlt hónapokban már nem. Fogalmam sincs, mi történhetett vele, vagy merre jár.
A miniszter és a professzor jelentőségteljesen egymásra pillantott, majd Hector törte meg a csendet.
– Az ügy nem tűr halasztást, haladéktalanul kezdje meg a nyomozást. Nem várhatunk, hiszen ha így folytatjuk, Goethius elintézi, hogy a titok ne maradjon titok.
Most Tenebris vágott olyan képet, mintha Mephisto az ujjába csípett volna. Azonnal? Hiszen egész nap az irodában ücsörgött, és még Göthe említése sem volt elég ahhoz, hogy kedvet kapjon az azonnali intézkedésre.
– Mi lesz az ügyelettel? – próbálkozott a lány abban a reményben, hogy ráér másnap elindulni. Dumbledore professzor lágyan megveregette a lány vállát.
– Kicsivel több lelkesedére számítottunk kegyedtől – mosolygott a professzor.
– Oh, hát én eléggé lelkes vagyok, csak hát – harapta el a mondat végét s végignézett a termen. – Kicsit sok volt az ügyelet.
A miniszter urat láthatóan nem hatották meg a lány szavai, köhintett egyet, majd jelentőségteljesen indult ki az Auror Parancsnokság vastag ajtaján.
– Este várom a baglyát az első jelentéssel. Sikeres nyomozást kívánok.
Azzal a professzorral együtt kisétált az ajtón. Mikor hallótávolságon kívülre értek, Tenebris nem állta meg, hogy heves nemtetszését szavakká formálja.
– Meg fogja kapni a baglyot! Remélem Mephisto oda csíp majd, ahol a legjobban fog fájni. Csak várj Goethius! Jobban tennéd, ha elkezdenél aggódni, mert ha elkaplak, nem kétszer, hanem csak egyszer fogsz szenvedni, de akkor nagyon. Hogy van képed ellopni egy Viharmadarat?

  Egyéb nyomok híján, Tenebris Egyiptomba indult, ahol Göthét utoljára látták. Előtte azonban meglátogatta Theseust, azzal a reménnyel, hogy valami közelebbit is tud majd mondani testvére hol létéről.
  Theseus London peremterületén élt, egy szerény házban. A lány még sosem volt itt, még a férfit sem ismerte személyesen. Annyit tudott, hogy öccsével ellentétben, ő sokkal több elismerést és figyelmet kap. Lassan sétált fel a három lépcsőfokon, majd a kékre mázolt ajtó előtt kicsit megtorpant, és gondolkozni kezdett. Vajon hogyan is álljon elő a dolgokkal? Egyáltalán tudhat e valami hasznos információt. Nem szeretett volna fölösleges köröket futni, de belátta, ennél jobb ötlete úgy sincs. Megigazgatta magán hosszú úti talárját, és magabiztosan kopogott az ajtón. Hosszú percekig csak állt, várva, hogy történjen valami. Azonban nagyon úgy tűnt, hogy a házban senki sem tartózkodik. Tenebris nagy levegőt véve fordított hátat a bejáratnak, mikor is az enyhe nyikorgással kitárult mögötte. Magas, vékony férfi állt mögötte, hasonlóan vöröses hajjal, mint amilyennel öccse is rendelkezett.
– Igen? – értetlenkedett a férfi, mivel fogalma sem volt, ki is áll az ajtaja előtt. Annyit tudott csak, hogy egy boszorkány lehet, mivel mugli szemek elől el volt rejtve a ház. Tenebris lassan fordult meg, majd zsebébe nyúlt az igazolványáért. Akaratlanul is megérintette a különös levelet, melytől furcsa borzongás árasztotta el a testét. Megrázta magát, majd a férfi arcába nyomta az aurori igazolványát.
– Tenebris Flores Lockwood, auror. Az öccse ügyében végzek nyomozást, s szükségem lenne néhány információra vele kapcsolatban – hadarta el egy szuszra a mondanivalóját.
– Szerintem rossz helyre jött információért. Ugyanis semmit nem tudok arról a tökkelütöttről. Még jobban is jár, hogy nem jön ide, mert ellátnám a baját. Mégis mit csinált az a szerencsétlen, hogy aurorokkal kerestetik?
–  Mágikus lények eltulajdonítása, valamint a Varázstitok-védelmi Alaptörvény többszöri, súlyos megszegése a vádak ellene.
–  Azt gondoltam, ez a pancser nem hoz nagyobb szégyent a Salmanderek fejére. Csalódnom kell benne ismét. Sajnálom Tenebris, fogalmam sincs róla, hol van az öcsém. – Tágabbra nyitotta az ajtót, majd jelzett a lánynak, hogy fáradjon beljebb. Bár valójában tényleg nem tudta, hol van a testvére, valahogyan mégis segíteni akart az aurornak. Abban bízott, hogy ez valamelyest kiküszöböli azt a csorbát, amit az a feketebárány öccse okozott a család nevén. Lakása minden luxust nélkülözött, szinte puritán egyszerűségű volt. Kicsiny, vitrines szekrénykéjében kisebb-nagyobb trófeák sorakoztak. A falak egyszerű fehérek voltak, s a szűk kis szobát a kandallóban lobogó tűz világította meg. Ezen felül egy dohányzóasztal és két kopott kárpitos, zöld színű fotel helyezkedett el a helyiségben. A lány megdöbbent az egyszerű lakás látványától. Annyi kérdés fogalmazódott meg benne, de próbált csak az ügyre koncentrálni. Pedig szívesen megkérdezte volna Theseust, miért is adta fel aurori hivatását, s miért él önkéntes remeteéletet.

  Tenebris leült az egyik fotelbe, majd talárja zsebéből egy vékonyka mappát húzott elő. Kikereste a megfelelő adatlapot, s elkezdte a kihallgatást. Theseus meglehetősen jól szórakozott a kezdő Auror ügyetlenségén, s jókedvének nem átallott hangot is adni.
– Nem sok kihallgatáson vehetett még részt, ahogy elnézem magát. – nevetgélt a férfi, majd karjait összefonta a mellkasán dőlt hátra a fotelben. Tenebris azonban elengedte a füle mellett a dolgot.
– Mikor látta az öccsét utoljára, Mr. Salmander? – Kérdezte ridegen a lány, egyenesen a férfi szemeibe nézve.
– Talán hónapokkal ezelőtt.
– Nem említette hová kíván utazni?
– Nézze Tenebris, megkönnyítem a dolgát. Hagyjuk ezeket a felesleges formalitásokat, mert mindketten tudjuk, hogy ezek a kérdések nem visznek minket előre. Tudja mit? – kérdezte a férfi, majd a szekrénykéhez sétált, kinyitotta azt, és egy halom gyűrött levelet szedett elő belőle. A lány akaratlanul is megpillantott egy Griffendéles sálat a kacatok között, s rájött, miért olyan lekezelő öccsével a férfi. A házak közötti ellenszenv, sokszor a testvérek között is jelentkezik. Theseus szégyellte, hogy öccse az alábecsült Hugrabugba került. Tenebris ugyan megszerette házát, de az elején ő sem lelkesedett érte. A férfi magára emlékeztette, s ezzel el is borzasztotta őt.
Theseus visszaült a fotelbe, majd a levélkupacot a lány kezébe nyomta.
–  Ezeket a baglyokat küldte nekem. El sem olvastam őket. Hátha segít magának a nyomozásban. Most viszont, nekem dolgom van, így szeretném, ha távozna.
Tenebris megköszönte a segítséget, majd kiment a kék ajtón. Ahogy az utolsó lépcsőfokot is elhagyta a lába, Theseus a lány után szólt.
–  Találja meg, és próbálja hazahozni.
–  Igyekezni fogok. – Mire megfordult a lány, az ajtó becsukódott mögötte.
Kínosnak érezte az egész szituációt, és egyáltalán nem értette a férfi nemtörődömségét.
Eltervezte, hogy még az éjjel átnézi a leveleket, de bármit is tudjon meg belőlük, először mindenképp Egyiptomba utazik.


’’’

   Mephisto az íróasztal szélén üldögélt, unottan bámult ki a londoni éjszakába. Gazdája mintha csak megfeledkezett volna arról, hogy az éjszaka alvásra való, nem pedig arra, hogy világosságban olvasgasson mindenféle leveleket. A gőgös bagoly utálta a lámpafényt, és Tenebrissel sem felejtette el, közölni heves nemtetszését. Szárnyait széttárva vetett árnyékot, hogy a lány ne lássa az írott betűket, s végre észbe kapjon, hogy ő bizony már aludni óhajt. Néha még hangos huhogásokba is kezdett, ám a gazdája mindig lepisszegte őt. Mivel egyik próbálkozása sem sikerült, sértődötten vonult be a kalitkájába.
  Tenebris azonban észre se vette madara szenvedését, így azt sem, hogy a madár bosszúszomjas pillantásokat vet rá a kalitkája mélyéről.
Jobban érdekelték a levelek, melyből szám szerint hét darabot kapott. Eddig egyetlen egy levelet bontott fel, s meg is döbbentették a benne olvasottak.


„ Theseus! Remélem megenyhültél már, és sokadik baglyomra végre méltóztatsz válaszolni. Bár biztos értesültél róla, a Mágiaügyi Minisztérium Varázslény-felügyeleti Főosztályán dolgozom, s most indulok egy tanulmányi – és begyűjtő körútra. Gondolom téged, mint hős Aurort, és hősies Griffendélest nem érdekelnek testvéred dolgai, én mégis – mint mindig – reménykedem a válaszodban.Ki, most olvasod e levelet, remélem, több segítségre számíthatsz, mint én. Sokszor gondolok rád, remélem, már nem neheztelsz annyira a Loboncos Futkár elszabadulásáért.
Göthe”   

 Homlokát dörzsölgetve próbálta elfogni a levélben olvasottakat, s rájönni az utolsó mondat értelmére, sikertelenül. Újabb, és újabb leveleket bontott fel, és mindegyik levélben volt egy oda nem illő mondat. Az üzenetek szinte mindig ugyanarról szóltak, csak egy sor lógott ki belőle. Tenebris a hatodik levél után a gondolataiba mélyedt, s megpróbált értelmet találni benne. Mephisto sértődött szárnycsapkodása azonban elsodorta a pergamenlapokat, s a lány ráförmedt a bagolyra.
– Mephisto! Most rakhatom sorba ezeket… Sorba! Hát ez az! Zseni vagy te kis zsírgombóc! – mosolygott a lány, majd mind a hét levelet felnyalábolta és leszalad a nappaliba. A villanyt gondosan lekapcsolta előtte, s a madár diadalittasan nyugtázta, hogy végre beköszöntött a sötét, nyugalmas pihenés ideje.
Tévedett.

Tenebris izgatottan vett elő egy pennát s egy darab pergament, majd a kiugró sorokat egymás mellé illesztve írta le a papírra. Egyedül a hetedik, még felbontatlan levélről feledkezett meg.

„ Ki most olvasod e levelet, remélem, több segítségre lelsz, mint én. Furcsa dolgok történnek errefelé. Több a baj, mint gondoltam. Azt hiszem, nagy bajban vagyok. El kellett vennem, nem hagyhattam ott. Üldöznek.”

A lány örült, hogy megfejtette furfangos barátja üzenetét, de meg is ijedt. Ezek szerint az, akitől ellopta a madarat, a nyomában van, és ki tudja, mit akar Göthével csinálni, ha rátalál. Tudta, hogy nem halogathatja tovább az indulást, mielőbb a fiú után kell indulnia. Felrohant hát a szobába, kiráncigálta a szundikáló madarat a kalitkából, majd sürgős baglyot küldött a Minisztériumba.

Elővett egy bőröndöt a szekrénye alól, és összeszedett néhány holmit, amire szüksége lehet az útja során. Bezárta a lakása ajtaját, majd egyenesen a vasútállomásra hopponált. Az utolsó levél felbontatlanul maradt az asztalon. Nem is kellett kinyitni a borítékot ahhoz, hogy az utolsó mondatot megtaláljuk benne. Ugyanis a boríték hátát két, sebtében odakarcolt szó tarkította.
„Túl Késő”



3 megjegyzés:

  1. Drága Cica! Nagyon szeretnék rosszat írni, de nem tudok! Imádtam, nagyon jó volt! Mégse én vagyok az Áldásos Agyi Tevékenység?

    VálaszTörlés
  2. Drága Heather!
    Csak annyit mondok: rohadj meg!
    Ölel: Mrs Sugar Honey Ice Tea Boss Peters

    VálaszTörlés
  3. Ó igen, Heather, rohadj meg azért az utolsó két szóért.
    *hörög* Teeeeeeeeee...!

    Egyébként viszont imádtam a fejezetet ^^
    Xx, Babu

    VálaszTörlés