I.
fejezet
1.
rész.
Váratlan
vendégek
Hideg, borongós nap virradt London városára. Esélyét sem lehetett
látni annak, hogy kisüssön a nap. Kövér esőcseppek kopogtak azon a sorház
ablakán is, ahol Tenebris Lockwood még az előző műszak fáradalmait próbálta
kipihenni. Ezt azonban az sem az időjárás, sem pedig Mephisto, az uhu sem
hagyta annyiban.
A lány fáradtan nyitotta ki szemeit, s mikor meglátta kedvenc
baglyát az ablakban, izgalom töltötte el a szívét. Talán most, hosszú idő után
levele érkezik barátjától. Belebújt köntösébe, majd az ablakhoz ment, hogy
beengedje a kint ázó madarat.
Mephisto meglehetősen kövér, de annál gőgösebb bagoly volt. Ha
Tenebris csak egy kicsit is megváratta, belecsípett a kezébe. Ahogy az ablak
kitárult, az ázott küldönc sanda madárszemekkel nézett gazdája szemébe, majd
sértődötten beugrált a szobába, alaposan összevizezve mindent. Ügyelt rá, hogy
Bris aktái kapják a legtöbb esővizet, majd hogy nyomatékosítsa nem tetszését,
még a kötelező csipkelődés sem maradt el.
– Mephisto, te kis dög! – emelte vérző ujját a szájához Bris –
Undorítóan kövér vagy! Diétára foglak!
A bagoly kiterjesztette szárnyait, majd mérges huhogással jelezte
a véleményét
– Én, ha neked lennék, nem vitatkoznék. Ha nagyon szeretnéd,
bogárrá változtatlak, és beleraklak egy pókhálóba.
A madár nem volt elragadtatva az ötlettől, sőt, magától gazdájától
sem. Letette a küldeményét a lány elé, majd sértődötten vonult be a
kalitkájába.
– Ha rajtam múlna, ki sem engednélek, te baglyok disznója, te!
Tenebris felvette a küldeményeket az asztalról, csalódására
azonban csak egy összetekert újság és egy apjának címzett levelet tartalmazott.
Bris maga elé vette az ázott újságot, majd olvasni kezdte azt
"Gellert Grindelwaldot
ismét Európában látták. Aurorjaink nem végeznek valami alapos munkát, ha még
mindig szabadlábon van." Tenebris mérgesen dobta asztalára az újságot, ami
Mephisto kalitkájának csapódott. A madár mérgesen huhogott, de a lánynak már
nem volt kedve vitázni a tollassal. Felháborította a cikk, még hogy nem
végeznek jó munkát? Hiszen nincs olyan Auror, aki közvetve, vagy közvetlenül
nem Grindelwald elfogásán dolgozik. A lány rettentően mérges volt az
újságírókra, és azokra, akik megkérdőjelezték a munkáját. Elvégre nem lehet
akárki Auror. Ilyen gondolatokkal a fejében kezdett készülődni, hiszen
hamarosan munkába kellett állnia. Kikukucskált a résnyire nyitva maradt
ablakon, és szomorúan vette tudomásul, hogy aznap is esőben kell elindulnia.
Tenebris ugyanis az a fajta boszorkány volt, aki szeret varázstalan eszközökkel
munkába járni, legalább is elsétálni addig. Most azonban jobbnak látta, ha
hoppanál.
A Mágiaügyi Minisztérium még most is elkápráztatta a lányt, és még
mindig nem tudta elhinni, hogy bizony itt dolgozik. Hogy a sikeres R. A. V. A.
SZ. vizsga és a három éves Auror képzés után, most itt tart.
Az Auror Parancsnokság a második emeleten helyezkedett el. Hosszú folyosók,
elvarázsolt ablakok és hatalmas ajtók mellett, a folyosó végén lévő vastag
tölgyfa ajtó mögött volt az iroda, ahol az Aurorok dolgoztak. Apró, szürke
függönnyel elválasztott asztalok sorakoztak egymás mellett, nagy
összevisszaságban. A mindig hangos, és nyüzsgő ügyosztály most azonban csendes
volt, és kihalt. Egyedül Tenebris üldögélt ügyeletben azon a napon. Mivel
társait a Grindelwald ügyre állították, ő maradt az, aki a kisebb riasztásokhoz
ment ki. Bár utálta az ügyeletet, most mégis örült neki. Az utóbbi időben
egyre gyakrabban gondolt régi barátjára, akit még iskolai éveiben látott utoljára.
Az elmúlt hónapokban már baglyot sem kapott tőle, s hiába ír, a fiú nem
válaszol. Göthe Salmandert elnyelte a föl.
Tenebris unottan nyitogatta hatalmas, fiókos szekrényét, s néha,
csak úgy tessék lássék kivett belőle egy dossziét, majd egy másikat rakott a
helyére. Semmi kedve nem volt megint a Zsebkosz közbe menni, ahová a legtöbb
aktája szólt. Vagy pláne nem a roxmortsi Szárnyas Vadkanba, amit bár Albus
Dumbledore öccse, Aberforth nyitott, már most a simlis alakok gyülekezőhelye
lett. Semmihez sem volt kedve, semmit sem akart csinálni, egyedül még mindig
vérző ujjai éreztették vele, hogy él, és nem lett belőle infernus.
– Episkey! – Szegezte saját ujjaira a pálcáját, s a bagoly csípte
seb úgy eltűnt, mintha nem is lett volna.
Elvarázsolt írógépének összefüggéstelenül diktálta a jelentéseit,
olyan jelentéktelen dolgokról, amikkel jobb esetben talán nem is foglalkoztak
volna. Grindelwald szökése, egyáltalán a jelenléte felborította a rendet.
Legszívesebben ő is a sötét mágus után nyomozott volna, de tudta, valakinek ezt
a munkát is el kell végezni, még ha a legalantasabb is a világon.
Hiába próbálta elterelni gondolatait, a reggeli reménysugarak még
mindig hatásuk alatt tartották a lányt. Barátjára gondolt, hogy vajon mi lehet
vele, s mi lehet az oka annak, hogy hónapok óta nem hallott semmit felőle.
Annyit tudott, hogy egy évvel ezelőtt még itt dolgozott, a
Varázslény-felügyeleti Főosztályon, és hogy begyűjtő körútra indult. Persze, ez
is nyugtalanította a lányt, de mindig eszébe jutottak barátja szavai: „Ha
aggódsz, kétszer szenvedsz.” Kihúzta felső fiókját, s a réz színű mugli
pénzérmét kivette belőle, majd tenyerébe rejtette azt. Fogalma sem volt, honnan
származott, és hogy mennyit is ér, de neki mégis felbecsülhetetlen volt.
Bármennyire ragadta is el a nosztalgia, vissza kellett térnie a
valóságba. Az üres irodába, ahol egy minisztériumi bagoly éppen akkor ült az
asztalára, csőrében sárgás pergamendarabot tartva. Értetlenül nézte a madarat,
nem látta mikor is érkezett. Pár másodperc tétlenség után kivette a madár
csőréből a pergament, tartva egy következő csípéstől. Ez a madár azonban nem
volt csipkelődős kedvében, mert amin a lány kezébe került a pergamen, habozás
nélkül tovább repült, némi ajándékot hagyva a lány asztalán.
– Nem értem, miért nem lehet valami más módon üzenni egymásnak –
mérgelődött a lány a kupacot szemlélve.
Végül a kis meglepetés az asztalon maradt, Tenebrist jobban
érdekelte az üzenet.
Nem tudta, hogy ki küldhette, de eléggé megrémítette az a két szó,
amit leolvasott róla. „TE KÖVETKEZEL!” A
lány sokáig meredt a papírra, majd jobb híján a zsebébe gyűrte a levelet. Maga
elé húzott egy aktát, és tanulmányozni kezdte azt.
Próbált a munkájára koncentrálni, s még örült is annak, hogy nem
riasztották sehová. Fáradtan állt fel az íróasztala mögül, s azon
morfondírozott, hogy ki írta a levelet, s mire célzott ezzel, mikor a hatalmas
tölgyfa ajtó kitárult előtte, s maga a miniszter lépett be rajta, egy ismerős
férfi társaságában. Tenebris nem tudta elképzelni, mit szeretne tőle a
miniszter, ezért döbbenten lépett egyet hátra.
– Miniszter úr, Dumbledore professzor! Minek köszönhetem a
látogatásukat?
A professzor alig láthatóan elmosolyodott, Hector Fawley
pedig megköszörülte a torkát, majd beszélni kezdett.
– Tenebris Lockwood. Hogy halad a Zsebkosz-közi fosztogatás
ügyével? – kérdezte a falon lévő, Grindelwaldot ábrázoló körözési plakátot
nézegetve. Tenebris nem tudta, hogy komolyan érdekli-e a minisztert ez a pitiáner
ügy, vagy csak aurori méltóságát kívánja aláásni. Válaszolni akart, de már nem
tudott, mivel Hector folytatta a mondandóját. – Mindegy is. Hiszen sokkal
fontosabb ügy vár magára. A professzor kifejezetten kezeskedik önért, s személyes
tanácsára bízom meg magát.
Tenebris a még mindig mosolygó professzorra nézett, s megpróbált rájönni
arra, hogy miről is lehet szó. Bármilyen feladatot is kap, el kell fogadnia,
hiszen maga a Mágiaügyi miniszter kéri rá. Ismét szóra nyitotta volna a
száját, hiába.
– A helyzet komolyságára való tekintettel, kérem, hogy
haladéktalanul kezdje meg a nyomozást Goethius Salmander ellen. – A lány szíve
majdnem kiugrott a helyéről barátja neve hallatán. Nem tudta, mibe
keveredhetett, de a még mindig mosolygó professzor némiképp megnyugtatta őt.
– Goethius bármerre jár, felfordulást hagy maga után – szólalt
meg a professzor, majd folytatta. – Muglik tucatjait kellett amneszteziálni.
Így a miniszter úr és jómagam arra a döntésre jutottunk, hogy haza kell hoznunk
őt. A többi minisztérium sincs elragadtatva Goethius munkásságától, így a jó
kapcsolat megtartása érdekében ez a legkézenfekvőbb lépés.
– Ugye nem fog bajba kerülni? – kérdezte Bris, miközben
megszorította a zsebében rejlő pénzérmét.
– Az attól függ, milyen gyorsan akad a nyomára. – Mondta komor
hangon Hector, s Dumbledore sem mosolygott már sejtelmesen. Így a lány biztos
lett abban, hogy nagyobb a baj, mint gondolta. – Utoljára Egyiptomban látták,
ahogy egy Viharmadarat próbál ellopni a tulajdonosától. Megannyi mugli
szemtanúja volt egy varázslénynek. A helyzet pedig az, hogy ha ez így megy
tovább, azzal a varázsvilág teljes lelepleződését kockáztatjuk. Nem elég nekünk
Grindelwald szökése, még egy bajkeverőt is kapunk a nyakunkba.
Grindelwald neve hallatán, Dumledore professzor arca elkomorult,
mintha csak a fogát húznák. Tenebris nem tudta miért, de jobbnak látta nem is
firtatni a dolgot.
– Holnap reggel indulok - mondta szerényen Bris, majd hozzá tette.
– Theseus talán tud egyet, s mást az öccséről.
– Theseus is az egyik Aurorunk, ha ne tudná kisasszony! – horkant fel
a minszter, majd hozzátette – Akit saját kérésére függesztettünk fel posztjáról
bizonytalan időre, és…
– Már nem
tartják a kapcsolatot? – kérdezte a professzor megdöbbenve és ezzel
félbeszakítva a miniszter kirohanását. Pedig nem úgy nézett ki, mint aki
valóban meg van döbbenve, inkább csak hallani akarta a lány szájából is.
– Eddig, legalább havonta küldött egy baglyot, azonban az elmúlt
hónapokban már nem. Fogalmam sincs, mi történhetett vele, vagy merre jár.
A miniszter és a professzor jelentőségteljesen egymásra
pillantott, majd Hector törte meg a csendet.
– Az ügy nem tűr halasztást, haladéktalanul kezdje meg a
nyomozást. Nem várhatunk, hiszen ha így folytatjuk, Goethius elintézi, hogy a
titok ne maradjon titok.
Most Tenebris vágott olyan képet, mintha Mephisto az ujjába
csípett volna. Azonnal? Hiszen egész nap az irodában ücsörgött, és még Göthe
említése sem volt elég ahhoz, hogy kedvet kapjon az azonnali intézkedésre.
– Mi lesz az ügyelettel? – próbálkozott a lány abban a reményben,
hogy ráér másnap elindulni. Dumbledore professzor lágyan megveregette a lány
vállát.
– Kicsivel több lelkesedére számítottunk kegyedtől – mosolygott a
professzor.
– Oh, hát én eléggé lelkes vagyok, csak hát – harapta el a mondat
végét s végignézett a termen. – Kicsit sok volt az ügyelet.
A miniszter urat láthatóan nem hatották meg a lány szavai,
köhintett egyet, majd jelentőségteljesen indult ki az Auror Parancsnokság
vastag ajtaján.
– Este várom a baglyát az első jelentéssel. Sikeres nyomozást
kívánok.
Azzal a professzorral együtt kisétált az ajtón. Mikor
hallótávolságon kívülre értek, Tenebris nem állta meg, hogy heves nemtetszését
szavakká formálja.
– Meg fogja kapni a baglyot! Remélem Mephisto oda csíp majd, ahol
a legjobban fog fájni. Csak várj Goethius! Jobban tennéd, ha elkezdenél
aggódni, mert ha elkaplak, nem kétszer, hanem csak egyszer fogsz szenvedni, de
akkor nagyon. Hogy van képed ellopni egy Viharmadarat?
Egyéb nyomok híján,
Tenebris Egyiptomba indult, ahol Göthét utoljára látták. Előtte azonban
meglátogatta Theseust, azzal a reménnyel, hogy valami közelebbit is tud majd
mondani testvére hol létéről.
Theseus London
peremterületén élt, egy szerény házban. A lány még sosem volt itt, még a férfit
sem ismerte személyesen. Annyit tudott, hogy öccsével ellentétben, ő sokkal
több elismerést és figyelmet kap. Lassan sétált fel a három lépcsőfokon, majd a
kékre mázolt ajtó előtt kicsit megtorpant, és gondolkozni kezdett. Vajon hogyan
is álljon elő a dolgokkal? Egyáltalán tudhat e valami hasznos információt. Nem
szeretett volna fölösleges köröket futni, de belátta, ennél jobb ötlete úgy
sincs. Megigazgatta magán hosszú úti talárját, és magabiztosan kopogott az
ajtón. Hosszú percekig csak állt, várva, hogy történjen valami. Azonban nagyon
úgy tűnt, hogy a házban senki sem tartózkodik. Tenebris nagy levegőt véve
fordított hátat a bejáratnak, mikor is az enyhe nyikorgással kitárult mögötte.
Magas, vékony férfi állt mögötte, hasonlóan vöröses hajjal, mint amilyennel
öccse is rendelkezett.
– Igen? – értetlenkedett a férfi, mivel fogalma sem volt, ki is
áll az ajtaja előtt. Annyit tudott csak, hogy egy boszorkány lehet, mivel mugli
szemek elől el volt rejtve a ház. Tenebris lassan fordult meg, majd zsebébe
nyúlt az igazolványáért. Akaratlanul is megérintette a különös levelet, melytől
furcsa borzongás árasztotta el a testét. Megrázta magát, majd a férfi arcába
nyomta az aurori igazolványát.
– Tenebris Flores Lockwood, auror. Az
öccse ügyében végzek nyomozást, s szükségem lenne néhány információra vele
kapcsolatban – hadarta el egy szuszra a mondanivalóját.
– Szerintem rossz helyre jött
információért. Ugyanis semmit nem tudok arról a tökkelütöttről. Még jobban is
jár, hogy nem jön ide, mert ellátnám a baját. Mégis mit csinált az a
szerencsétlen, hogy aurorokkal kerestetik?
– Mágikus
lények eltulajdonítása, valamint a Varázstitok-védelmi Alaptörvény többszöri,
súlyos megszegése a vádak ellene.
–
Azt gondoltam, ez a pancser nem hoz nagyobb szégyent a Salmanderek fejére.
Csalódnom kell benne ismét. Sajnálom Tenebris, fogalmam sincs róla, hol van az
öcsém. – Tágabbra nyitotta az ajtót, majd jelzett a lánynak, hogy fáradjon
beljebb. Bár valójában tényleg nem tudta, hol van a testvére, valahogyan mégis
segíteni akart az aurornak. Abban bízott, hogy ez valamelyest kiküszöböli azt a
csorbát, amit az a feketebárány öccse okozott a család nevén. Lakása minden
luxust nélkülözött, szinte puritán egyszerűségű volt. Kicsiny, vitrines
szekrénykéjében kisebb-nagyobb trófeák sorakoztak. A falak egyszerű fehérek
voltak, s a szűk kis szobát a kandallóban lobogó tűz világította meg. Ezen
felül egy dohányzóasztal és két kopott kárpitos, zöld színű fotel helyezkedett
el a helyiségben. A lány megdöbbent az egyszerű lakás látványától. Annyi kérdés
fogalmazódott meg benne, de próbált csak az ügyre koncentrálni. Pedig szívesen
megkérdezte volna Theseust, miért is adta fel aurori hivatását, s miért él
önkéntes remeteéletet.
Tenebris leült az egyik fotelbe, majd talárja zsebéből egy vékonyka mappát
húzott elő. Kikereste a megfelelő adatlapot, s elkezdte a kihallgatást. Theseus
meglehetősen jól szórakozott a kezdő Auror ügyetlenségén, s jókedvének nem
átallott hangot is adni.
– Nem sok kihallgatáson vehetett még
részt, ahogy elnézem magát. – nevetgélt a férfi, majd karjait összefonta a mellkasán
dőlt hátra a fotelben. Tenebris azonban elengedte a füle mellett a dolgot.
– Mikor látta az öccsét utoljára, Mr.
Salmander? – Kérdezte ridegen a lány, egyenesen a férfi szemeibe nézve.
– Talán hónapokkal ezelőtt.
– Nem említette hová kíván utazni?
– Nézze Tenebris, megkönnyítem a dolgát.
Hagyjuk ezeket a felesleges formalitásokat, mert mindketten tudjuk, hogy ezek a
kérdések nem visznek minket előre. Tudja mit? – kérdezte a férfi, majd a
szekrénykéhez sétált, kinyitotta azt, és egy halom gyűrött levelet szedett elő
belőle. A lány akaratlanul is megpillantott egy Griffendéles sálat a kacatok
között, s rájött, miért olyan lekezelő öccsével a férfi. A házak közötti ellenszenv,
sokszor a testvérek között is jelentkezik. Theseus szégyellte, hogy öccse az
alábecsült Hugrabugba került. Tenebris ugyan megszerette házát, de az elején ő
sem lelkesedett érte. A férfi magára emlékeztette, s ezzel el is borzasztotta
őt.
Theseus visszaült a fotelbe, majd a
levélkupacot a lány kezébe nyomta.
– Ezeket a baglyokat küldte nekem. El sem
olvastam őket. Hátha segít magának a nyomozásban. Most viszont, nekem dolgom
van, így szeretném, ha távozna.
Tenebris megköszönte a segítséget, majd
kiment a kék ajtón. Ahogy az utolsó lépcsőfokot is elhagyta a lába, Theseus a
lány után szólt.
– Találja meg, és próbálja hazahozni.
– Igyekezni fogok. – Mire megfordult a lány, az
ajtó becsukódott mögötte.
Kínosnak érezte az egész szituációt, és
egyáltalán nem értette a férfi nemtörődömségét.
Eltervezte, hogy még az éjjel átnézi a
leveleket, de bármit is tudjon meg belőlük, először mindenképp Egyiptomba
utazik.
’’’
Mephisto
az íróasztal szélén üldögélt, unottan bámult ki a londoni éjszakába. Gazdája
mintha csak megfeledkezett volna arról, hogy az éjszaka alvásra való, nem pedig
arra, hogy világosságban olvasgasson mindenféle leveleket. A gőgös bagoly utálta
a lámpafényt, és Tenebrissel sem felejtette el, közölni heves nemtetszését.
Szárnyait széttárva vetett árnyékot, hogy a lány ne lássa az írott betűket, s
végre észbe kapjon, hogy ő bizony már aludni óhajt. Néha még hangos huhogásokba
is kezdett, ám a gazdája mindig lepisszegte őt. Mivel egyik próbálkozása sem sikerült,
sértődötten vonult be a kalitkájába.
Tenebris azonban észre se vette madara szenvedését, így azt sem, hogy a
madár bosszúszomjas pillantásokat vet rá a kalitkája mélyéről.
Jobban érdekelték a levelek, melyből szám
szerint hét darabot kapott. Eddig egyetlen egy levelet bontott fel, s meg is
döbbentették a benne olvasottak.
„ Theseus! Remélem megenyhültél már, és sokadik baglyomra végre méltóztatsz válaszolni. Bár biztos értesültél róla, a Mágiaügyi Minisztérium Varázslény-felügyeleti Főosztályán dolgozom, s most indulok egy tanulmányi – és begyűjtő körútra. Gondolom téged, mint hős Aurort, és hősies Griffendélest nem érdekelnek testvéred dolgai, én mégis –mint mindig– reménykedem a válaszodban.Ki, most olvasod e levelet, remélem, több segítségre számíthatsz, mint én. Sokszor gondolok rád, remélem, már nem neheztelsz annyira a Loboncos Futkár elszabadulásáért.
Göthe”
Homlokát dörzsölgetve próbálta elfogni a
levélben olvasottakat, s rájönni az utolsó mondat értelmére, sikertelenül.
Újabb, és újabb leveleket bontott fel, és mindegyik levélben volt egy oda nem
illő mondat. Az üzenetek szinte mindig ugyanarról szóltak, csak egy sor lógott
ki belőle. Tenebris a hatodik levél után a gondolataiba mélyedt, s megpróbált
értelmet találni benne. Mephisto sértődött szárnycsapkodása azonban elsodorta a
pergamenlapokat, s a lány ráförmedt a bagolyra.
– Mephisto! Most rakhatom sorba ezeket…
Sorba! Hát ez az! Zseni vagy te kis zsírgombóc! – mosolygott a lány, majd mind
a hét levelet felnyalábolta és leszalad a nappaliba. A villanyt gondosan
lekapcsolta előtte, s a madár diadalittasan nyugtázta, hogy végre beköszöntött
a sötét, nyugalmas pihenés ideje.
Tévedett.
Tenebris izgatottan vett elő egy pennát s
egy darab pergament, majd a kiugró sorokat egymás mellé illesztve írta le a
papírra. Egyedül a hetedik, még felbontatlan levélről feledkezett meg.
„ Ki most olvasod e levelet, remélem, több segítségre lelsz, mint én. Furcsa dolgok történnek errefelé. Több a baj, mint gondoltam. Azt hiszem, nagy bajban vagyok. El kellett vennem, nem hagyhattam ott. Üldöznek.”
A lány örült, hogy megfejtette furfangos
barátja üzenetét, de meg is ijedt. Ezek szerint az, akitől ellopta a madarat, a
nyomában van, és ki tudja, mit akar Göthével csinálni, ha rátalál. Tudta, hogy
nem halogathatja tovább az indulást, mielőbb a fiú után kell indulnia.
Felrohant hát a szobába, kiráncigálta a szundikáló madarat a kalitkából, majd
sürgős baglyot küldött a Minisztériumba.
Elővett egy bőröndöt a szekrénye alól, és
összeszedett néhány holmit, amire szüksége lehet az útja során. Bezárta a
lakása ajtaját, majd egyenesen a vasútállomásra hopponált. Az utolsó levél
felbontatlanul maradt az asztalon. Nem is kellett kinyitni a borítékot ahhoz,
hogy az utolsó mondatot megtaláljuk benne. Ugyanis a boríték hátát két,
sebtében odakarcolt szó tarkította.
„Túl Késő”
Drága Cica! Nagyon szeretnék rosszat írni, de nem tudok! Imádtam, nagyon jó volt! Mégse én vagyok az Áldásos Agyi Tevékenység?
VálaszTörlésDrága Heather!
VálaszTörlésCsak annyit mondok: rohadj meg!
Ölel: Mrs Sugar Honey Ice Tea Boss Peters
Ó igen, Heather, rohadj meg azért az utolsó két szóért.
VálaszTörlés*hörög* Teeeeeeeeee...!
Egyébként viszont imádtam a fejezetet ^^
Xx, Babu