2017. január 31., kedd

I. fejezet 2. rész A hajó kísértete

I. fejezet
2.rész
A hajó kísértete

 Miután a lány tüdeje megtelt levegővel, ami a hoppanálás közben préselődött ki belőle, összeszedte magát és behúzódott a vasútállomás egyik várótermébe. Meg akarta várni a baglyot, amit majd válaszul kap, talán magától a minisztertől. Leült egy piros színűre mázolt, kényelmetlen székre, lábait egymásra vetette, karjait mellkasán fonta össze. Sohasem várta még ennyire Mephistot, s érezte, hogy a madár talán bosszúból késlekedik. Valahol a távolban kutyaugatást hallott, majd egy hangos sípszó hasított a monoton zsibongásba. Kezdte egyre rosszabbul érezni magát. Feszült volt, és a várakozás csak tetézte, amúgy sem csekély gondjait. Egyik pillanatról a másikra, hatalmas embertömeg érkezett az állomásra, teljesen megtöltve azt a várót is, amelyikben ült. Kénytelen volt belátni, hogy így, itt már nem várhatja meg a gőgős baglyot, s szomorú ábrázattal keresett egy eldugott sarkot, ahol hoppanálhat.  Mephisto pont ebben a pillanatban érkezett, vastag sárgás borítékot tartva csőrében. A hasas uhu fejét felszegve sétálgatott a lány lábai előtt, nem kis feltűnést okozva ezzel. Az emberek nagy része soha nem látott még baglyot, most pedig fényes nappal itt van egy, a King's Crosson, ráadásul esze ágában sincs továbbreppeni. Tenebris zavart mosollyal próbálta elhessegetni a madarat, de az még örült is gazdája bajának. A muglik érdeklődése lassan alábbhagyott, majd egy cserfes, szőke kislány perdült a levelét bontogató auror elé.
- Néni, az egy nagyon kövér galamb? - mutatott Mephistora a kislány.
Tenebris lepillantott a lába alatt ténfergő jószágra, majd mosolyogva válaszolt.
- Bizony! Egy csúnya kövér GALAMB!
A kislány édesen felkacagott, majd megfogta édesanyja kezét, és felszálltak az egyik szerelvényre. Mephisto szemében soha nem látott düh csillant, amiért gazdája legalambozta őt. Sértődötten röppent haza, nem foglalkozva gazdája nyűgjeivel. Üzengessen a minisztériumba egy másik bagollyal, mit foglalkozzon ő egy olyan gazdával, aki egyszerűen galambbá avanzsálta. 
Az állomásról kigördült az utolsó mozdony is, így Tenebris végre egyedül maradt. Elolvashatja a minisztériumból érkező levelet, s végre elkezdheti a nyomozást. 
Rövid, pár soros üzenetet kapott csak, melyben a következő állt.

Tenebris Flores Lockwood, auror,
Hajnali levelére válaszolva - Külföldre való hoppanálás esetén tisztában kell lenni az érkezés pontos céljával. Amennyiben az adott boszorkány, vagy varázsló még nem tartózkodott az adott országban, ajánlatos az első utazást más (mágikus, vagy mugli) közlekedési eszközzel megtenni. Pálcahasználati kérelme elküldve a minisztériumba, érkezése napján szíveskedjék ellátogatni oda.
Szívélyes üdvözlettel: Destiny Dolohov. Mágikus Közlekedésügyi Főosztály

Mérgesen gyűrte össze a levelet, majd belegyűrte a zsebébe. Már el is feledkezett az előző napi bagolyról, ami azt a kísérteties levelet hozta. Megpróbálta figyelmen kívül hagyni, és elgondolkozott a további lépésein. Hogyan jusson Egyiptomba, amikor nincs egy olyan pontja sem, amire annyira rá tudott volna fókuszálni, hogy oda hoppanáljon, Dühös volt magára, de Göthére annál jobban. Fejébe vette, hogy ha egyszer sikerül elkapnia, megleckézteti őt.
  Jobb híján odasétált a jegypénztárhoz, és szorongva, zavartan szólt a bent ülő, mogorva arcú nőhöz.
- Egyiptomba szeretnék eljutni - köhintett zavarában, s próbálta elkerülni a bent ülő mugli nő tekintetét.
- Tud repülni drága? - Kérdezte a nő hahotázva, de Tenebrist kisebb sokk érte ekkor. Talán lelepleződött? Biztosra vette, hogy Mephisto jelenléte árulta el, s végtelen harag gyúlt a szívében a bagoly iránt. - Mert oda csak úgy juthat el innen.
- És máshonnan?
- Nézze kisasszony. Nem tudom, miféle világban élt eddig - itt Tenebris szinte köhögőrohamot kapott - , de Londonból egy levegővétellel lehetetlen Egyiptomba jutni.
Tenebris megsemmisülve fordult el a hahotázó pénztárostól, s tett néhány tétova lépést előre.
- Várjon bogaram! - kiáltott a lány után a nő. Szemeit törölgette a nevetés könnyeitől, majd megpróbált komoly képet erőltetni magára. - Adhatok egy jegyet Liverpoolba. Onnan hajóra szállva eljuthat Egyiptomba, gondolom.
Az auror szívében a remény egy halvány szikrája ébredt, s kotorászni kezdett egyszerű, fekete kézitáskájában.
- Akkor egy jegyet, lesz szíves.
- Öt fontot kapok. - A dőzsölt vasutas látva Tenebris szerencsétlenkedését, jó vastagon kívánta lehúzni őt. Bár édesanyja mugli volt, ő maga soha sem értett ezekhez a fizetőeszközökhöz. Jobbára csak az Abszol úton vásárolt, s gallonokkal, sarlókkal és knútokkal fizetett. Nem tudta, hogy az öt font felettébb sok egy vonatjegyért.
Tenebris sokáig kutakodott táskájában, de onnan csak sarlók és galleonok kerültek elő. Nem is gondolt bele, hogy esetleg mugli pénzre is szüksége lesz. Elengedett egy vicsorszerű mosolyt, de legszívesebben kiszaladt volna a világból.
- Galleont nem fogad el, ugye? - próbálkozott, mire a nő hangos gúnykacagásban tört ki. - Sejtettem. Akkor később visszajövök.
- Jöjjön csak, de később drágább lesz a jegy.
Tenebris megrántotta a vállát, majd keresett egy félreeső helyet, hogy hoppanálni tudjon.

A mindent elemésztő sötét űr, s a tüdejéből kiszoruló levegő mindig emlékeztette, hogy miért is utál hoppanáni.  Nem sokkal később már a Foltozott Üstben volt, észrevétlenül próbált átfurakodni az embertömegen, akiknek a felét, jól ismerte a körözési plakátokról. Nem mintha, a Foltozott Üst, olyan hely lett volna, de így a korai órákban a zsiványok közkedvelt találkozóhelye lett, mivel a Grindelwald-ügy lefoglalta az aurorokat, kit izgatott, ha terveket szövögettek, miközben Lángnyelv-whiskey-t iszogattak. Tenebrist sem érdekelték a pitiáner csirkefogók, lelki szemei előtt kínzókamrák egész sora sejlett fel, miközben azon morfondírozott Göthét melyikbe zárja előbb. Titokban viszont örült, hogy Dumbledore rá bízta, hogy kutassa fel a fiút, máskülönben Göthe biztosan az Azkaban egyik sötét, dohos cellájába zárva - maximum a dementorokat tanulmányozva -, tengetné hátralévő napjait. Mire kikecmergett a fogadóból, már megindult az élet a sétáló utcán. A boltokhoz álmos boszorkák, és varázslók érkeztek. Volt néhány üzlet, ami már kinyílt, ilyen volt például Ollivander pálcaboltja, ahol már lassan két évtizede maga is megvette saját körtefa-unikornisszőr pálcáját. A bolt előtt, egy fiatal ifjú állt, miközben a kirakatot nézegette, Tenebris lelassított mellette, majd meg is állt. Jól tudta, hogy ki is az, aki olyan lehangoltan állt az üveg előtt.
- Garrick? - Kérdezte a lány, miközben közelebb lépett a fiúhoz. - Van valami baj?
- Csak az van - legyintett a fiú. - El kell kezdenem a családi üzletben dolgozni. Végeztem Roxfortban... pedig nekem más terveim voltak.
- Miféle tervek? - Lépett ki az üzlet ajtaján Gervaise Ollivander, aki bár eladóként és pálcakészítő mesterként egy jóságos, kedves embernek mutatta magát, fiával azonban felettébb kritikus volt. Évszázadok óta a pálcakészítés nemes tudományával foglalkoztak, és nevük megingathatatlan helyet foglalt el ezekben a körökben.
Tenebris a fiúra nézett, majd az apára, s ellenállhatatlan vágyat érzett, hogy az alig tizenkilenc éves fiú védelmére keljen. Hiába akart beolvasni a szőrösszívű apának, a küldetése fontosabb volt. Még ki kell állnia a Gringotts-béli koboldok kérdéseit, hogy minek is kell egy boszorkánynak mugli valuta. Torz mosollyal nyugtázta ezeket, majd köszönés helyett csak biccentett egyet a két Ollivander felé, majd megszaporázott léptekkel a varázslóbank felé indult.

A csúszósra suvikszolt padlón még saját tükörképét is látta. A hatalmas átriumban egy porszemet sem lehetett volna találni. Nem messze tőle, görnyedt hátú, öreg kobold, ronggyal a kezében sikálta a már amúgy is makulátlan padlót. Hosszú asztalok mögött, megannyi szorgoskodó kobold dolgozott. Volt aki hatalmas nagyító alatt nézegetett egy érmét, még más papírokat pecsételt le. Tenebris beállt abba a sorba, ahol a csillogó galleonokat mugli valutára váltják. Nem állt senki előtte. hiszen ilyen szinte elő sem szokott fordulni. Éppen, hogy az ellenkezője a megszokottabb.
A magas pult mögött, az amúgy sem magas Tenebris, még alacsonyabbnak érezte magát. A dolgát végző kobold sandán rápillantott, de nem foglalkozott a fiatal boszorkánnyal. Mélyen ülő, sötét bogárszemét egy sárga pergamentekercsre emelte, piciny, kör alakú szemüveglencsét tartva elé. A koboldok nem valami barátságosak, és Bris mindent meg is tett annak érdekében, hogy a legkevesebbet találkozzon ezekkel a lényekkel. Megköszörülte hát a torkát, és magabiztosnak nem nevezhető hangon a koboldhoz szólt.
- Mugli...mugli pénzt szeretnék váltani.
A kobold morgott egyet, felpillantott a tekercsből, majd folytatta az olvasást.
- Neve? - hörögte a lény, s kelletlenül előhúzott egy pennát.
- Tenebris Flores Lockwood.
- Foglalkozása?
- Az ugyan minek? - háborgott a boszorkány.
- Minek... Minek egy boszorkánynak mugli pénz? Minek kell a nyugalmazott, nagyra becsült Charles Lockwood auror lányának mugli pénz?
- Mi köze van hozzá Ampók! - Tenebris kiskora óta ismerte a koboldot, még abból az időből, mikor apja még tevékeny auror volt. Ampók még a többi kobold között is kimagaslóan fölényeskedő és arrogáns, és a maga százhuszonkét centijével pedig alacsony volt.
- Rendben van. - dörmögte a kobold, majd hosszú karmos ujjait Tenebris felé nyújtotta. - Mennyit kíván beváltani?
- Hát ezaz Ampók! Fogalmam sincs, mi mennyit ér! Biztos vagyok benne, hogy átvernek, miközben a mugli pénzzel akarok fizetni. Nem tudom, mi számít soknak, és mi kevésnek. - Kifakadása végét nagy sóhajjal nyugtázta, majd kérőn pillantott a nem túl kedves lényre.
- Egy galleon öt font. - Jelentette ki a kobold, miközben karmaival dobolni kezdett a fehér márványpulton. - Elég lesz ennyi adat?
Tenebris fejében kattogtak a fogaskerekek, s eljutott odáig, hogy száz galleon nagyjából ötszáz font. Annyi meg csak elég lesz neki, legalább is ameddig elér Egyiptomba.
Beváltotta hát a fénylő, arany tallérokat, s helyette néhány rézszín érmét, és papírfecniket kapott cserébe. Csak remélni merte, hogy elég lesz a pénze mindenre. Elköszönt a koboldtól, aki ismét a pergamenbe temetkezett, s még egy biccentéssel sem fejezte ki búcsúzását.

A fiatal auror az órájára pillantott. Már órákkal ezelőtt el kellett volna indulnia, s csak remélni merte, hogy Göthe nem keveredik addig nagyobb bajba. Már, ha megtalálja, és még mindig ott van.
Sietős léptekkel indult vissza a Foltozott Üst felé, s még a pálcabolt kirakatáról is elfordította tekintetét. Nem szeretett volna senkivel sem összefutni, így is kezdett kifutni az időből. Jószerével még ki sem nyitotta az ajtót, mikor ismerős hang ütötte meg a fülét. A hang, ami kellemes basszusával mindig is megnyugtatta őt, amit annyira imádott hallgatni, de most egyáltalán nem volt sem kedve, sem ideje bájcsevejekre. Még a saját apjával sem. Összehúzta magán úti talárját, és benyitott az Üstbe.
-Tenebris? - hallotta apja hangját, de meg sem állva tovább nyomakodott az asztalok között. sajnálta az elszalasztott találkozót, de megfogadta, amint felszáll a hajóra, küld egy bocsánatkérő baglyot.
Amint kiért az utcára, az első sikátorba lépve elhoppanált a vasútállomásig. Egy galleon egy vonatjegy? Méltatlankodott Tenebris magában, ahogy beállt a jegypénztár előtti sorba. Rettenetesen drágállta az árát, s volt egy olyan gyanúja, hogy az a rossz szándékú nő át akarja verni. Most elég sokan voltak körülötte, talán ha egy kicsit odafigyel a muglikra, nem tud túljárni az eszén.
Bárki, bármerre is ment, bármily messze is vette a jegyét, nem fizetett egy fontnál többet. Tenebris már biztosra vette, hogy a nő be akarja csapni. Legszívesebben valami ártást küldött volna rá, de épp elég baja van enélkül is. Mit szólna hozzá a miniszter úr, és Dumbledore professzor, ha Göthe nyomdokába lépve, ő is a lelepleződést kockáztatva, csaló vasutasokat átkozna meg. Így eldöntötte magában, hogy egy fontnál többet semmiképpen sem fog fizetni, egy liverpooli vonatjegyért.
  Mikor a pénztáros észrevette a soron következő lányt, gőgös vigyorral a képén dörzsölte össze a tenyerét.
- Aranyom, hát mégis csak elutazik? - nevette élesen.
- Szeretnék - bólintott a lány, majd hozzátette - Már elő is készítettem az egy fontot, amibe a jegyem kerül.
A nő köhögőrohamot kapott, s szemeit forgatva próbált meg egy olyan pontra koncentrálni, ahol nem látja a lányt. Jobb híján kiadta a jegyet, ami még egy fontba sem került, de Tenebris nem várta meg a visszajárót. Nem akkora haszon, mint azt remélni merte, de a lány már nem akart több szót vesztegetni erre az önző muglira.
A Liverpool felé közlekedő vonat a kilencedik vágányról indult. Emlékek sora zúdult a lányra, aki lassan haladt el a kilences és tízes vágány közötti elvarázsolt fal előtt, ahol hét éven keresztül jutott át a Roxfort Expresszhez.
Fele annyira kényelmes vonatra szált fel. A kupé bűzlött a cigarettafüsttől, és az ablak sem nyílott ki magától. Apró varázslattal viszont sikerült, s a beáradó friss levegő hamarosan elkergette a füstöt. Tenebris ismét az órájára pillantott. A vonat csiga lassúsággal araszolt a pályáján, így már délután három is elmúlott. Jelentést kell tennie az eredményeiről. De egyetlen, amit aznap fel tudott mutatni, az az volt, hogy nem hagyta magát átverni.
- Sosem érek Egyiptomba - állapította meg sóhajtva, mikor a liverpooli kikötőbe érve megpillantotta azt a hajót, ami minden kétséget kizárólag Egyiptomba készült.
A Cotopaxi névre keresztelt gőzhajó inkább egy rozsdás teknőre emlékeztette a lányt. Itt ott rozsda marta volt, korlátja egy darabja hiányzott, s a sor, ami előtte állt, nem volt valami hosszú. Erre a lélekvesztőre váltott jegyet Tenebris, húsz fontért, ami még mugli viszonylatban is rengeteg pénznek számított. Akár átverték, akár nem, ez volt az egyetlen módja annak, hogy Göthe nyomára bukkanjon. Az első éjszakát egy kicsiny, dohos kabinban töltötte. A kajütablakból a fekete, fodrozódó vízre nyílt kilátás.
Az ágy kényelmetlen, nyirkos és büdös volt. A pokróc, amit takarózás gyanánt adtak, még arra sem lett volna jó, hogy Mephisto ketrecét kitakarítsa vele.
- Suvicus! - Parancsolta a pálcájának, s a koszos szoba, valamelyest tisztább, s jobb szagú lett. Az ágy még így is rettentő kényelmetlen volt, és Tenebrisnek egyetlen egy bűbáj sem jutott eszébe, amivel kényelmesebbé tehette volna. Leült az ágy szélére, majd pergament és pennát vett elő. Jelentést kellett írnia a minisztériumnak. Mephisto, a kövér uhu akkor kocogtatta meg a kajüt ablakát, mikor az első betűt írta rá a lapra. Nem üres csőrrel érkezett, apró borítékot hozott. Charles Lockwood kézírását a fiatal auror ezer közül is megismerte. Kicsit furdalta is a lelkiismeret, amiért nem apjának írt először levelet.
Remegő kézzel bontotta ki a levelet, majd olvasni kezdte azt.

Drága Kislányunk!
Anyáddal ma láttunk az Abszol Úton, amint a Foltozott Üst felé mentél. Bár nem vettél észre minket, s gondolom fontos küldetésben jártál el, meg kell kérdeznem valamit.
Ampók szerint ma nagy mennyiségű galleont váltottál mugli valutára. Csak nem kerültél valami bajba? Ha bármi gond van, kérlek szólj, kicsit nagyobb tapasztalattal és több jó ismerőssel rendelkezem. Ha csak nem szigorúan titkos a küldetés, válaszolj kérlek.
Üdvözlettel: Apa és anya. 
Tenebris elgondolkozott, majd úgy döntött, - a miniszter csak nem kíváncsi az Ampókkal való vitájára, és a mugli pénztárosra - hogy apjának ír válaszlevelet először. Talán segíteni is tud, hogy ne kelljen ezen a bárkán töltenie az elkövetkező napokat. A bagoly letelepedett az ágy rácsára, Tenebris pedig elkezdett levelet írni. Amint a penna hegye  a pergamenhez ért, a pislákoló izzó teljesen megadta magát.
- Már csak ez hiányzott! - mérgelődött Bris - Lumos!

,,,

Tenebris a pálca fényénél sebtében írta meg a válaszát az apjának. Örült, hogy segítséget kap, ha másban nem is, legalább az utazása lerövidítésében. Mephisto mindenféle közjátékot hanyagolva indult útnak a válasszal és ez felettébb megdöbbentette a lányt. Sem csípés, semmi fölényes szárny suhogtatás. Úgy tett, ahogy egy tisztességes bagolytól elvárható volt.
A hajó imbolygott, apró bogarak másztak elő a repedésekből, de ami a legbosszantóbb volt, az a víz hangja volt, ahogy a hajófalnak csapódik. Tenebris leheveredett a kényelmetlen priccsre, majd elővette zsebéből a Göthétől kapott érmét. Nézegette, forgatta, de még mindig fogalma sem volt róla, hova való, és mennyi az értéke. Nem is nagyon érdekelte, hiszen ez volt az egyetlen kézzel fogható emléke a fiúról. Fejében számtalan gondolat cikázott, s bárhogy is szerette volna figyelmen hagyni a tényt, hogy Göthe akár életveszélyben is lehet, nem tudta. Akárhányszor lejátszotta a fejében a történéseket, mindannyiszor egyre rosszabb lett a vége.  Hogy elejét vegye az esetleges rossz álmoknak, elterelte gondolatait, és megpróbált elaludni. Tenyerébe zárta az apró pénz darabot, majd oldalára fordult, szemeit azonban nem tudta becsukni. Valahol a kinti távolban állat ordított, bent pedig egy egér motozott az ágy alatt. Tenebris a mennyezetnek szegezte tekintetét, és számolgatni kezdte a repedéseket. A legnagyobb erőlködése ellenére sem jött álom a szemére, ezért magára kapta kabátját és a fedélzetre sétált abban a reményben, hogy az éjszaka friss levegője segít kiszellőztetni a fejében kavargó káoszt.
  A hűvös szél belekapott barna hajába, és arcába hullott pár apró tincs. Megborzongatta a hirtelen jött hideg, és lassan a korláthoz lépkedett. Nem mert kihajolni rajta, hiszen felszállásnál pontosan látta, hogy egy nagyobbacska darab hiányzott belőle. Nem volt kedve a vízbe zuhanni, és  a tengerbe veszni. Körbejárta az egész hajót, ami így, üresen a sötét, enyhén ködös este még félelmetesebb volt, mint nappal. Az alsó szintről csak néha hallott kiszűrődő beszélgetést, csak a víz hullámzott rendületlenül. A lány vett még pár mély lélegzetet, majd nem túl lelkesen, de vissza indult a szobájaként szolgáló kabinba. Ahogy keze a lefelé vezető ajtó hideg vaskilincséhez ért, hátborzongató üvöltés tört elő a sötét semmiből. Tenebris kezébe vette a pálcáját, s némán várta az esetleges következőt. Fogalma sem volt, honnan jön a hang, azt pedig végképp nem tudta, mi adhat ki ilyet. Pár másodpercig várt még, aztán lenyomta a kilincset. Biztosra vette, hogy a part mentén hajóznak még, s valami kósza állat üvöltött fel félelmében. Óvatos léptekkel ment végig a folyosón, melynek padlója úgy nyöszörgött, minta érezte volna a rá nehezedő léptek súlyát. Már csak pár lépés választotta el a lányt célja eléréséig, mikor éles kacaj és láncok csörrenése törte meg a komor csendet. Tenebris elővette a pálcáját, és az ismeretlen hang irányába szegezte azt. Lépésről lépésre, egyre beljebb lépkedett a szűk folyosón. Már rég elhagyta kabinja ajtaját, mégsem tántorodott el.
Pár pillanatig megállt, fülelt, de már semmi nem törte meg az éjszaka csendjét. Pálcáját visszacsúsztatta kabátja zsebébe, és elindult vissza a kabinjába. Szorosan a falnak lapult, hogy ne érje váratlan meglepetés, minek hatására kabátja és keze is csupa penész lett. Most még jobban gyűlölte a helyzetét. Dumbledore-t, a minisztert, az elátkozott hajót, Ampókot, a vasutast és még Göthét is. Legszívesebben haza hoppanált volna, de nem tehette. A küldetés, az küldetés.
  Fáradtan, elgyötörten vette le a kabátját, amit az ajtóra szerelt fogasra akasztott. Megmosta a kezét - jobb híján mágikus úton, mert a csapból kénes, záptojás szagú víz folyt -, majd leült az ágyra. Pálcáját a párnája alá rejtette, ahogy ilyen helyzetekben szokta. Már nem érdekelte a kényelmetlen priccs, a bogarak vagy a kosz, aludni vágyott. Elfelejteni mindent, ami a fejében kavarog, és pihenni egy kiadósat. Alig dőlt el az ágyon, a szempillái szépen lassan csukódtak lefelé, s pillanatokkal később már úgy is maradtak. Abban a pillanatban velőtrázó sikoly hasított a csöndbe, Tenebris kabinajtaja kivágódott, majd ugyanúgy vissza. Ezt egy hangos durranás, majd egy ördögi kacaj követte. A lány ijedten ugrott fel, majd a pálcáját előre szegezve az ajtóhoz lépett. Kintről emberek hangját hallotta.
- Mi a mennydörgős isten nyila volt ez? - hallotta egy férfi rekedt hangját.
- Valaki szórakozik? Az előbb is sikoltozott valaki!
- Alunni' akarna az ember'!
Tenebris is kidugta a fejét az ajtón, s egyből vagy húsz szempár szegeződött rá.
- Maga is hallotta? - Kérdezte egy pocakos, alacsony férfi. Turcsi malacorrával és kopasz fejével nem nyújtott valami szép látványt.
- Hogy a fenébe ne hallotta volna ember? - támadt neki egy magasabb, kockás piros inget viselő, nagy fülű férfi. - Mindenki hallotta. Itt valaki szórakozik velünk!
- Mi van, ha ez egy kísértet. Egy rohadt, kísértet járta hajó - sipítozott egy csúnyán elhízott, barna göndör hajú nő. Arcán ülő bibircsókja szinte különálló életet élt.
Ekkor ismét fájdalmas nyögések egész sora követte egymást. Fémes hang csapta meg a fülüket, amit a már hallott ördögi kacaj követett.
A folyosó végén kinyílt a nagy vasajtó, s lassan felbukkant egy ember sziluettje. Ahogy közelebb ért, egy jól fésült, negyvenes éveiben járó férfit pillantottak meg. Tenebris még a derengő félhomályban arra a férfire ismert rá, akitől a jegyét vette, és aki Megnuson Dikkerie Kapitány néven mutatkozott be.
- Mit művelnek maguk idelent! - dörmögte mély, barátságtalan hangján. - Embert ölnek, vagy a tengerek istenének áldoznak?
- Nem kapitány! - sipította a nő. - Egy átkozott kísértet az!
- Kísértet a fittyfenét! Nem tudom, mit művelnek, de ha ez így folytatódik, a következő kikötőben kiteszem mindannyiukat!
- Mikor érjük el a következő kikötőt? - kérdezte reménykedve Tenebris. Megfogatta, hogy amint tud leszáll a kísértet járta bárkáról és ott igénybe veszi apja segítségét.
- Két nap. - Vetette oda barátságtalanul a kapitány. - Ha nem tetszik a rendszer, előbb is kiszállhatnak. Ha szeretnek úszni, ha nem.
Sarkon fordult, és elindult visszafelé, mikor ismét felhangzott a kegyetlen ordítás.
Kisebb tanácskozás után, a kapitány úgy döntött, hogy az utasok a legénységgel együtt, a fedélzeten éjszakáznak. Tenebris azonban inkább a szobájában maradt. Ott legalább fogadhatta apja és a minisztérium leveleit, s nem kelt kisebb pánikot egy kövér, flegma uhu feltűnése.
Különben sem félt a szellemektől. Hóborc után, ez a kis huhogó utánzat csak kis falat volt egy edzett Roxfortban nevelkedett aurornak.
Az éjszaka iszonyatosan hosszú volt, mivel az állítólagos kísértet egész éjjel próbálgatta földöntúli hangját. Néha láncok csörrentek meg, volt, hogy hangos puffanások követték egymást. Tenebrist azonban nyugtalanította valami. Roxfortos évei alatt megannyi kísértettel élt összezárva, de még Hóborc sem viselkedett így. Talán még csak most fogta fel kísértet mivoltát? Azt azonban valószínűbbnek tartotta, hogy élő ember adja ki ezeket a hangokat, valahonnan lentről, a kabinja szintje alól. Bár nem volt alsóbb szint.
A szegényes - halkrémes pirítós és egy bögre alga ízű tea - reggeli után, Tenebris visszaindult a kabinjába. A kísértet nem adta fel, folyamatosan nyöszörgött, vagy kacagott. A folyosó legvége sötét volt, és rettenetes hideg áradt felé. Körbenézett, s mikor meggyőződött róla, hogy senki nincs mögötte, elővette a pálcáját.
- Lumos! - adta ki a parancsot, mire a pálca vége világítani kezdett. Elindult a sötétebb rész felé, s mire elérte a végét a folyosónak, egy, a falba süllyesztett ajtót pillantott meg. Nehezen lehetett csak észrevenni, mintha szándékosan rejtették volna el a kíváncsi szemek elöl. Sem kilincset, sem ajtógombot nem talált rajta, csak egy piciny, fogaskerék szerű fogantyút. Megpróbálta eltekerni, de az meg sem mozdult.
- Alohomora! - az ajtó azonban zárva maradt. Csalódottan fordult vissza a kabinja felé, mikor a kísértet újra felüvöltött. Mintha csak a cikeszt pillantotta volna meg, úgy meredt a szinte láthatatlan ajtó felé.
- Itt nem stimmel valami. Nagyon nem. Várjunk.. mi van, ha..- motyogott maga elé. Hirtelen ötlettől vezérelve, vadul kutatni kezdett a zsebében, valami nehéz tárgy után kutatva. Meg is találta amit keresett, méghozzá egy közepes kavicsot. Mephisto kalitkájában találta indulása előtt, és jobb híján a zsebébe dugta, hátha a madár a későbbiekben számon kéri kincse hollétét rajta.
Hátrább lépett, majd teljes erőből az ajtóhoz vágta. A kő, mintha csak gumifalnak dobták volna, visszapattant, majd elégedetlen csattanással a folyosó közepén ért földet.
Tehát van még egy boszorkány, vagy varázsló a hajón. De vajon mi oka volt rá, hogy a colloportus bűbájt szórja az ajtóra, és egyáltalán miért akar mindenkit halálra rémíteni a hajón?
A colloportus bűbájjal bezárt ajtót sehogy sem lehet kinyitni. Meg kell várni, míg a hatása elmúlik, de ezt valószínűleg az is tudja, aki alkalmazta. Egyiptomig sem tudná kinyitni azt az ajtót, pedig ha el akar jutni oda, meg kell akadályoznia, hogy megszakítsák az utazást még a célja előtt.

2 megjegyzés:

  1. Tenebris Fogó volt? Jó rész volt, nagyon várom, hogy mit hozol ki belőle! :D

    VálaszTörlés
  2. Nah, édes drága Heather, ne verj meg, de most itt vagyok. Jóval korábban elolvastam a részt, de épp akkor nem volt wifim, és fene a lukas fejemet, elfelejtettem visszajönni...
    DE MOST ITT VAGYOK!

    Először is: annyira nagyon tetszik, ahogy leírtad a hajót, hogy hú. Egyszerűen mintha ott lettem volna, pedig nem utaztam még kabinos hajóban, csak a fedélzeten, és tengeren is csak egyszer voltam, De! Ez valami zseniálisan élethű lett *--*
    És hogy mi rejtőzik a hajón, jesszusmária Bris siess és derítsd ki! Sorra gondolkoddom, hogy halálfalót csempésznek? Vagy vérfarkast? Vaaagy... Szóval egymás után járnak a fejemben az ötletek, és megvettél, jaj de megvettél ezzel a történettel!
    Az meg aranyos, hogy Bris fejmosást tervez Göthének, mert kinézem belőle, de úgyis a végén kibékülnek, nah c: *ártatlan álmodozó tekintet*
    Mit akartam még?
    Jah, hogy én utálnám számolgatni a forint-font-galleon dolgokat :"D

    Nyah, sajnálom, hogy ennyi követelőzés után csak most értem ide, de remélem azért szeretsz :3

    Szuper vagy (meg a blog is <3), csak így tovább!

    Üdv: Babu

    VálaszTörlés