2016. december 16., péntek

Prológus

 A megszokottnál jóval hűvösebb szeptemberi nap volt. Tenebris Lockwood gyűlölettel a szívében indult a Roxfortba, mint az elmúlt négy évben eddig minden alkalommal. Most is, mint mindig, abban bízott, hogy ez a tanév talán más lesz, mint az eddigiek. Talán hamarabb véget ér, és kevesebb szenvedéssel jár majd. Utálta a Hugrabug házat, ezt tartotta a legalantasabbnak, s mégis ide osztotta be az az átkozott süveg. Pedig mióta az eszét tudta, a dicsőséges Griffendélbe vágyott. Ott sokkal többre vihette volna, s nem szenvedne annyit, mint a Hugrabugban. Mindent elkövetett, hogy ne kelljen visszamennie az iskola falai közé, hasztalanul.
A lány auror szeretett volna lenni, akár az édesapja. Úgy gondolta, hogy álmai szerte foszlottak ezzel kapcsolatban. Édesapja Griffendéles volt, mint felmenőik közül oly sokan. Így Bris biztos  volt abban, hogy mugli édesanyja miatt került a legutáltabb házba.
   - Remélem, idén nem küldesz naponta baglyokat, hogy haza akarsz jönni - mondta Bris apja jelentőségteljesen. - A Hugrabugban kell lenned!
- Nem érzem magaménak azt a házat apám - mondta lesütött szemmel a lány. - Senki sincs, akivel beszélgetni tudnék.
- Tenebris - sóhajtott az apa, miközben feljebb tolta orrán a szemüvegét. - Muszáj lesz barátokat szerezned!
Mondani persze könnyebb volt, mint megtenni azt. Tenebris sokkal szívesebben vette körbe magát Griffendélesekkel, akik bár finoman, de mindig a tudtára adták, hogy nem közéjük való.
A lány nagy levegőt vett, majd felszállt a Roxfort felé tartó vonatra. Még apjától sem búcsúzott el, csak a vonat ablakából intett neki. Leült a fülkében, és magára csukta az ajtót, s közben azon gondolkodott, hogyan érhetne véget a szenvedése, és hogyan kerülhetne át egy másik házba. Bármelyikbe, csak el a Hugrabugból.
Néhány perc múlva egy magas, vöröses hajú, szeplős fiú állt meg a fülke ajtajában. Zsebei érdekesen mozogtak, mintha csak élő állatokat dugdosott volna bennük. Tenebris megpróbálta az újonnan érkezőt figyelmen kívül hagyni, mivel megismerte azt. Göthe Salmander állt az ajtóban, akivel együtt kezdte a Roxfortot. Teljesen flúgosnak tartotta, mint mindenki mást a Hugrabugban, őt azonban különösképpen. Mindig volt nála valami varázslény, amit szenvedélyesen tanulmányozott, s amik miatt rendszeresen pontlevonásra ítéltetett a házuk. Bár már az idejét sem lehetett tudni, mikor nyerte a Hugrabug a házkupát, így még távolibbnak tűnt a győzelem, mint általában. Ötvenesével vették el a nagy nehezen megszerzett pontokat.
- Szervusz Tenebris, - köszönt a fiú, miközben elhúzta a fülke ajtaját -, leülhetek?
- Ha nagyon muszáj, ülj csak.
Göthe zavartan mosolyodott el, majd leült a lánnyal szembeni ülésre. Zsebei zavaróan mocorogtak, s Tenebris nem állhatta meg, hogy meg ne kérdezze ennek az okát.
- Ezek itt - kezdte halkan, majd közelebb  hajolt a lányhoz -, Futóférgek. Ártalmatlanok, de annál hasznosabbak. Olyan nyálkát termelnek, amik segítenek besűríteni a bájitalokat.  Hát nem nagyszerűek? 
- Nem tűnnek valami gusztusosnak, arról nem is beszélve, hogy a házirend...
- Nem tudja meg senki! - szakította félbe a lányt, majd kezét Tenebris kezére helyezte - Ugye?
A lány elmosolyodott, s nemet intett a fejével.
- Inkább egy Futóféreg, mint egy Hipogriff. -  Göthe arcán átsuhant fekete árnyból Tenebris arra következtetett, hogy osztálytársa nem szíveli azokat a lényeket. A fiú pedig kérés nélkül is  mesélni kezdett édesanyja Hipogriff tenyésztői karrierjéről, majd másra terelődött a szó, Bris azon kapta magát, hogy élvezi a fiú társaságát, s önfeledten beszélget vele. A lányt lenyűgözte a fiú tudása, hiszen álmában sem gondolta, hogy ennyire okos, évek óta most először volt büszke házára, s arra, hogy bizony ő is egy közülük. Talán nem kellett volna annyira alábecsülnie a házát, és úgy érezte; végre barátra lelt. Még ha szórakozottabb is, mint a többiek.
  Ahogy a hónapok teltek, Bris egyre jobban érezte magát, az otthonra küldött baglyok sem szóltak arról, hogy hazamenne, sőt, minden szabadidejét igyekezett Göthe társaságában tölteni, még úgy is, hogy a fiú valaki más társaságát kereste. Leta Lestrange, bár láthatóan csak kihasználta a fiú tudását, valamiért első helyet foglalt el a szívében, de ettől függetlenül Bris és Göthe jó barátok voltak. 
  Teltek a hónapok, s lassan az ötödik év is a végéhez közeledett. Bris életében először érezte jól magát az iskola falai között, s hihetetlen módon a Hugrabug vezette a házak közötti versenyt is. Minden a legnagyobb rendben ment, egészen addig a végzetes napig, amikor is minden kisiklott, és visszafordíthatatlanul tönkrement. Párban kellett dolgozniuk, Bris pedig Dolph Troch párja lett. Bris meg is döbbent, hogy elsők között választották párnak, így Göthének esélye sem lett volna őt választani, még ha akarta volna se, hiszen Dolph lecsapott a nagyon okos lányra, így Göthe  Letát választotta maga mellé  Hogy pontosan mi is történt, máig nem tiszta a lány számára. Annyit látott csak, hogy Göthe nagyon magyaráz Letának, majd a következő pillanatban egy állat kitört a karámjából és felé tart. Annyira megijedt, hogy lesokkolt, ott állt, mint valami szobor, mikor valaki elrántotta az állat elől. Dolph volt az, aki nagyon csúnyán megsérült. Bris biztos volt abban, hogy a lány hibázott, hiszen mi másért vállalta volna magára Göthe a felelősséget? Pont Ő, aki annyira értett ezekhez a lényekhez? Nem volt olyan állat a Roxfortban, aki ne engedelmeskedett volna a fiúnak, és mégis Dolph a gyengélkedőn pihent, miközben Göthe a fegyelmi táragylására készült, s Leta is messziről elkerülte. A fiú feje felett összecsaptak a hullámok, és  ügy végkimenetele sokkoló volt. Birst is meghallgatták, ám mintha nem is jutotta volna el a szavai, az igazgatóhoz. Az ítélet azonban kegyetlen és igazságtalan volt, vagyis Tenebris számára mindenképpen. Hiába próbálta Dumbledore professzor megvédeni a fiút, a döntés végleges volt. Goethius Salmandert eltanácsolták az iskolából.

  - Mégis mi volt ez az egész? - torkolta le Bris, a csüggedten ücsörgő fiút. - Láttam mindent! Leta hibája volt! Mégis miért vállaltad magadra? Ha nem mondod el az igazat, majd megteszem én...
- Bris, kérlek ne! - vágott a fiú a szavába, miközben egy nagyot sóhajtott. - Mindenkinek jobb ez így! 
- Mégis kinek, ha szabad tudnom? Mi lesz így a magizoológiával?
- Az a filozófiám, hogy aki aggódik, az kétszer szenved - mosolygott el Göthe, majd jobb kezét Bris felé nyújtotta, a lány tétován fogadta fogadta el a kezét, talán még el is pirult, mikor hozzáért a fiú meleg, de érdes kezéhez. Mikor elengedte a kezét, Bris egy, apró réz színű mugli pénzt talált tenyerében. - Erről majd eszedbe jutok, bárhová sodor is az élet.
A klub helyiségbe vezető ajtó kinyílt, s maga az igazgató lépett be rajta, Dumbledore professzor társaságában, sürgető pillantásokat vetve a fiúra. Eljött a búcsú ideje. Bris és Göthe megölelték egymást, s mikor a fiú elindult a kijárat felé, a lány feltette az utolsó kérdését.
- Ugye küldesz baglyot?
- Amikor csak tudok! Ég veled Bris.
Bris leroskadt egy hatalmas fotelbe, majd sokáig nézett a fiú után. Csak remélni merte, hogy jól alakulnak a dolgai, és hogy sikerül valóra váltania az álmát.

A házkupát a Mardekár nyerte, mivel Göthe miatt kétszáz pontot vesztett a házuk, így minden esély elszállt arra, hogy hosszú idő után először legyenek bajnokok.
Bris a hátralévő két évet büszke Hugtabugosként járta végig, és Göthe helyett is tanult. A sok munka meg is hozta az eredményét, mivel a Roxfort elvégzése, és a sikeres vizsgák után aurorként kezdett dolgozni, valóra váltva álmát.
A két fiatal éveken át levelezett egymással, szinte naponta váltottak baglyokat, ami egyik napról, a másikra megváltozott. Göthe valamiért nem írt, és már nem is válaszolt. Így Brisnek semmi más nem maradt, csak a mugli pénzérme és az unalomig ismételt passzus, miszerint aki aggódik, az kétszer szenved. És bár, mindenkinek, azt mondta nem aggódik a fiúért, mélyen belül nem tudott hazudni magának, hogy rettenetesen aggódik Göthéért, talán jobban is, mint kellene neki!

Történetünk itt veszi kezdetét, ahol is Tenebris Flores Lockwood egy unalmasnak tűnő pénteki napon különleges vendég keresi fel a Minisztériumban, és egy számára (meg talán az egész varázsvilág számára) fontos küldetést kap. Ezzel egy új fejezet nyílik talán mindkettejük életében.

8 megjegyzés:

  1. Tudod mi az egyetlen bajom a függőségeddel? Hogy engem is megfertőzöl vele! Komolyan, imádtam a történetet! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Imádlak Cecily! :)
      Köszönöm, hogy olyan sokat segítesz!!

      Törlés
  2. Óóóó máj gááád.
    NAGYON DE NAGYON HAMAR KÉRNÉM A FOLYTATÁST ANYU, MERT MEGBOLONDULOOOOK. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igenis főnökasszony! Örülök, hogy tetszik! :*

      Törlés
  3. Huhh, hát én most annyira bekerültem a Harry Potter hangulatba, nagyon szépen bevezetted a történetet! Lévén még nem olvastam tőled, rettentő kíváncsi voltam, hogy írsz, és meg kell mondjam, nagyon tetszik. Egyszerű, de mégis magával ragadja az olvasót.
    Köszönöm a meglepetés fejezetet, és alig várom a folytatást ^~^
    Üdv: Babu

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez most nagyon jól esett! :D Igazából nem szeretem túl cirkalmazni a dolgokat, mert belezavarodok. Igyekszem a továbbiakban is, és tényleg nagyon köszönöm a kommented!
      Ölel: Heather

      Törlés
  4. Hedör. Meg kell ismernem aput, nem gondolod? Szerinted már fentvan a neten az LÁéM?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Kell egy link? Amúgy maga a történet tetszik leányom? :D

      Törlés